long nights megy, csak hogy mindenki értsen.

nagyon rövid volt ez a hét. és nem volt fantasztikus meg lenyűgöző, se döbbenetes változásokat hozó. la vita non é un film, de ezt nehéz elfogadnom.

róma szép. párizs szebb :D najó, róma tényleg szép. csak az az érzésem, mintha nem is láttam volna belőle semmit.

folyamatosan gondolkoztam, egész héten folyamatosan, ugyanis ebben az osztályban nem tartozom senkihez, kulikkriszt kivéve. az időm nagy részét azzal töltöttem, hogy a következő embert kerestem, aki mellett sétálhatok. máskor ezt nagyon utálom, most semmi gondom nem volt vele, mert természetes volt, illetve nem éreztem kötelességnek. valaki előbb vagy utóbb odajött, bár az általában kinga volt. vagy senki, és akkor bence lecseszhetett, hogy miért hallgatok zenét. azért bazdmeg, mert a zene szeret engem!

az az igazság, hogy nagyon, nagyon szeretem az embereket. mindenki tele van egy csomó olyan gesztussal, amit nagyon lehet szeretni. egy csomó olyan mozdulattal, vagy a hangja, vagy a szeme, akármi. és bizony nagyon szükségem van rájuk. és azt hiszem, nekik nincs rám, gyakran ezt érzem. mindig :D hogy épp mennyire vagyok komplexusos az attól függ, hogy kivel vagyok, és hogy hány elcseszett undorító fotót láttam magamról éppen. 

és utálom a képmutatást, hányingerem van tőle. én is szoktam képmutatni, ennek ellenére. le kell szoknom róla.

amit még utálok, mikor valaki bizonygatja, hogy jó ember vagy. hogy szép, különleges, tiszta. olyan emberek, akiknek a világon semmit nem tudnék elhinni, mint kinga vagy zsófi, vagy épp csodálatos emberek, akik nem ismernek eléggé, mint bari.

többet kellene mondanom, és kevesebbet beszélni, ez az összegzése a hétnek. ja, és többet egyedül menni helyekre.

vagy megtalálni a tökéletes embert.

ja, és azt hiszem, hiszek istenben.